Hollywood

Pár napja kaptam csodálatos hírt, hogy Hollywood egy vadonatúj és teljesen eredeti filmmel készül a nézőknek. Ez az Amerika kapitány 2!

Egyszerűen hihetetlennek tartom a Hollywoodi (és minden más) filmkészítés elmúlt 10 évét. A nézőtábor az eredeti történetek helyett szüntelenül a remake-ek és folytatások halmazában fuldoklik. Nézzük csak a képregény átiratokat. Ott van ugye a klasszikus Batman. Ezután jönnek a (mert a képregény átirat milyen jól tejel) filmadaptációk, mint a Pókember, Amerika Kapitány, X-men, Vasember, Hulk, Macskanő, Bosszúállók, Thor, A zöld lámpás, Fantasztikus négyes, Elektra, Daredevil, Hellboy, Men in Black, Robotzsaru, Penge, Superman,  A Maszk… és majdnem végtelen a lista. Elhiszem, hogy ezen adaptációk nagy része elég jól vagy nagyon jól sikerült DE! Miért kell minden egyes képregényből (még abból is ami totálisan szemétre való) filmet készíteni?  Persze, szórakoztatóak, társadalom kritikusak, heroikusak, azt mutatják, hogy bármit elérhetsz, amit akarsz. Csak már kicsit sok. Havi szinten jelennek meg ilyen filmek, miközben a nagyvilágban ott futkos egy csomó tehetséges, irodai vagy McDonald’s-os munkára kényszerített forgatókönyvíró. Az eredeti ötletek a süllyesztőben végzik, mert a 60 éve ismert képregény története sokkal sikeresebb lesz a mozikban.

Továbbá ott vannak a folytatások. Sok filmet manapság alapból úgy írnak meg, hogy ha kasszasiker lesz, akkor lehessen folytatni, de ha bukás lesz, akkor meg lényegében befejezettnek lehet tekinteni. Ha esetleg valamelyik film eredeti ötlettel áll elő és a nézőknek is tetszik, akkor következik a második, harmadik, negyedik, ötödik rész, amiben már a teljes koncepció elveszíti a lényegét. Onnantól fogva, hogy egy film valamely jellegzetessége tetszik a nézőknek elkezdődik a „mindenhova rakjuk be“ elmélet. Sokszor a már bevált poénokat olyan helyeken használják, ahol semmi értelme és már nem vicces. Addig fogják ismételgetni a jó poénokat, helyzeteket, cselekményeket, míg már csak lerágott csont lesz az egészből és akkor végre a szemétre dobják (gyakran a színésszel együtt).

És az utolsó, eredetiségben bővelkedő filmfajta a remake. Tudom, hogy vannak filmek, amikből teljesen indokolt remaket készíteni. Elavult a társadalmi mondanivalója vagy a technikája. Gyakran találkozunk viszont olyan újrafogatott filmekkel, amikben az ember azt érzi, hogy a 70.-es évekbeli maszk sokkal élet hűbb és hatásosabb volt, mint az ultramodern CGI, hogy az alapból jó történettel, mondanivalóval rendelkező filmeket annyira lebutítják, hogy minden értelmét veszíti és már szórakoztatónak sem nevezhető.

 A filmipar kezd manapság egy rossz kisgyermekre hasonlítani, akinek rá kell csapni a kezére, hogy ne nyúljon hozzá ilyen dolgokhoz és ne tegye ezeket tönkre, vagy épp a kisgyerekek elég idegesítő szokását használja, amikor egy kisgyerek addig ismételgeti az újonnan tanult szót, hogy a környezetében lévő emberek már legszívesebben sikítva menekülnének és tudják, hogy bizony ezt addig fogja ismételni, amíg ő maga meg nem unja.